Menu

FORGALMAZÓK

FIGYELEM! KIVITELEZŐ CÉGEK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK!

Forgalmazó és kivitelező cégek jelentkezését várjuk, akik megbízható és nem utolsó sorban precíz munkájukkal csatlakoznának a TerraceArtist csapatához.

Fiatalos kivitelező és gyártó cégünk csupa nyitott, elszánt és tapasztalt asztalosokból, illetve ácsokból épül fel, kiknek szakmai tudásuk és precizitásuk kiemelkedő. Fogékonyak az innovatív megoldásokra, korrekt és pontos munkát végeznek.

Fából készült, elsősorban hajlított gerendás pergoláink alkatrészeinek gyártása, felületkezelése Magyarországon zajlik, majd egy fuvarozó cég segítségével a megrendelés helyszínére szállítva kerül összeszerelésre.

Keresünk olyan kivitelező cégeket, akik tapasztalt szakembereik segítségével egy előzetes konzultációt követően képessé válhatnak pergoláink összeszerelésre.

Továbbá szükségünk lenne kőműves szakemberekre is, akik az előzetes munkálatokat, beton alappal kapcsolatos kivitelezési feladatokat elvégeznék, amelyre a pergola épülne. Ehhez megkap minden fontos tervrajzot, amely alapján ezt el is tudja készíteni.

Pontosabb információkat (pénzügyi konstrukciók, forgalmazással kapcsolatos lehetőségek) a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levelezési címen keresztül tudunk adni!

( forrás: fából készült, hajlított gerendás, kerti pergola terasztetők gyártója - TerraceArtist )

Go to top